Példaértékű összefogás eredményeként ismét kaphatók az élelmiszerboltokban a gyulai hústermékek - közölte a Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján. A gyulai húsüzemben a hónap elején indult újra a termelés, a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. nemcsak a tradicionális hústermékeket állítja elő újra, hanem sikerült csaknem 300 ember munkahelyét is megmenteni a termelés újraindításával.
Gyula polgármestere, Görgényi Ernő (Fidesz) elmondta, nemcsak a magyar piacot kívánják a gyulai hústermékekkel ellátni, hanem a külföldi megrendelőket is. Jelezte: a kft. várhatóan szállít majd az angol, az orosz és a cseh piacra is, amit már szerződések is alátámasztanak.
Idén mintegy 5,3 milliárd forint árbevételre számítanak, áruik mintegy 80 százalékát belföldön, 20 százalékát pedig külföldön kívánják értékesíteni - mondta Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője az MTI-nek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve