Jogellenes adatkezelés miatt 20-20 millió forint adatkezelési bírságot szabott ki a Magyarországi Szcientológia Egyházra és az egyház központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - jelentette be Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke az MTI tudósítása szerint.
Az egyháznál és annak központi szervezeténél hatósági eljárást folytattak tavaly december eleje óta, és megállapították, hogy az egyház és központi szervezete megszegte előzetes tájékoztatási kötelezettségét, a célhoz kötött adatkezelés és a tisztességes adatkezelés elvét, valamint az adatbiztonság követelményeit is.
Emellett jogalap nélkül kezelték a tagok és harmadik személyek adatait. Hasonló súlyú jogsértéssel még nem találkozott a hatóság - közölte Péterfalvi.
A vizsgálatról részletek később.
A napokban a rendőrség és az adóhivatal több tucat helyszínen házkutatást tartott a felekezet irodáiban.
A rendőrség személyes adattal való visszaélés és más bűncselekmények miatt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig költségvetési csalás miatt nyomoz.
Nyílt támadás indult a Magyarországi Szcientológia Egyház ellen - nyilatkozta a szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek. Miklovicz Attila szerint titkos nyomozásról van szó, és húsz évre szóló titoktartási nyilatkozatot írattak alá a nyomozók a kollégáival.
.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve