A kormány - miközben a konvergenciaprogrammal ismét egy forgalom- és bevételcsökkentő megoldást nyom le egyeztetések nélkül a bankok torkán a tranzakciós adóval, kérni is tud. Miután híreink szerint a kormányzatot meglepte, hogy a korábbi döntések bizonytalansága miatt a lakosság kitüntetett része, a közalkalmazottak nem tolonganak az árfolyamgát II. megoldás iránt - a bankok az első 20 napban mindössze 30 ezer érdeklődést tapasztaltak, míg a szerződéskötések száma elenyésző - Matolcsy György levélben kért segítséget a hitelintézetektől a program sikerének megóvása érdekében. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kabinet emellett elkezdte saját költségén propagálni is a megoldást.)
A hitelintézetek a közalkalmazotti és a köztisztviselői ügyfélkör elmúlt hetekben tapasztalt érdeklődése mellett lehetőséget látnak a folyamat felgyorsítására - tájékoztatott a Magyar Bankszövetség. Kovács Levente főtitkár tájékoztatása szerint a szövetség elnöksége felkérte az érintett hitelintézeteket, hogy a korábban megfogalmazott lépcsőzetes bevezetéshez képest egy hónappal korábban, azaz már jövő szerdától fogadják be a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők számára az árfolyamgát II. szerződéshez kapcsolódó kérelmeket. Ugyancsak egy hónappal korábban, az eredetileg tervezett szeptember 1. helyett augusztus 1-től pedig megnyílik a megoldáshoz való csatlakozás lehetősége a szabadfelhasználású jelzáloghitel adósoknak.
A folyamat felgyorsításához nincs szükség jogszabály-módosításra, mivel az eredetileg is lehetővé tette, hogy a hitelintézetek saját belátásuk szerint korábban fogadják be az igényeket - más kérdés, hogy most ezt a megoldás sikeréért aggódó gazdasági miniszter kérésére teszik meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve