A kormány - miközben a konvergenciaprogrammal ismét egy forgalom- és bevételcsökkentő megoldást nyom le egyeztetések nélkül a bankok torkán a tranzakciós adóval, kérni is tud. Miután híreink szerint a kormányzatot meglepte, hogy a korábbi döntések bizonytalansága miatt a lakosság kitüntetett része, a közalkalmazottak nem tolonganak az árfolyamgát II. megoldás iránt - a bankok az első 20 napban mindössze 30 ezer érdeklődést tapasztaltak, míg a szerződéskötések száma elenyésző - Matolcsy György levélben kért segítséget a hitelintézetektől a program sikerének megóvása érdekében. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kabinet emellett elkezdte saját költségén propagálni is a megoldást.)

A hitelintézetek a közalkalmazotti és a köztisztviselői ügyfélkör elmúlt hetekben tapasztalt érdeklődése mellett lehetőséget látnak a folyamat felgyorsítására - tájékoztatott a Magyar Bankszövetség. Kovács Levente főtitkár tájékoztatása szerint a szövetség elnöksége felkérte az érintett hitelintézeteket, hogy a korábban megfogalmazott lépcsőzetes bevezetéshez képest egy hónappal korábban, azaz már jövő szerdától fogadják be a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők számára az árfolyamgát II. szerződéshez kapcsolódó kérelmeket. Ugyancsak egy hónappal korábban, az  eredetileg tervezett szeptember 1. helyett augusztus 1-től pedig megnyílik a megoldáshoz való csatlakozás lehetősége a szabadfelhasználású jelzáloghitel adósoknak.

A folyamat felgyorsításához nincs szükség jogszabály-módosításra, mivel az eredetileg is lehetővé tette, hogy a hitelintézetek saját belátásuk szerint korábban fogadják be az igényeket - más kérdés, hogy most ezt a megoldás sikeréért aggódó gazdasági miniszter kérésére teszik meg.