A kritikus állapotú tetőszerkezet javításával veszi kezdetét a Nyugati pályaudvar történelmi állomásépületének felújítása - tudta meg a Magyar Nemzet A munkálatok idején fél évre lezárják a pályaudvar Gustave Eiffelhez köthető fém-üveg csarnokát, amely beázik, ezért a teljes héjazatot kicserélik és a szerkezetét is megerősítik. A pályaudvar többi része üzemel a felújítás idején. A magyar főváros egyik ikonikus épületének számító, Gustave Eiffel vállalata által tervezett csarnokot 1877-ben avatták fel, a fém-üveg kupola a maga korában technikai bravúrnak számított.
A Keleti és a Nyugati pályaudvar felújításának előkészítésére európai uniós forrásokkal rendelkezik a MÁV Zrt. - mondta korábban Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.A vasúttársaság vezetője elismerte, hogy a Nyugati pályaudvaron kritikus a helyzet. Az esőzés megmutatta, hogy a tetőszerkezet cserére szorul, készültek olyan fotók, hogy az embereknek esernyővel kellett állniuk a csarnokban.
A tervek rendelkezésre állnak, így a tetőcserét hamarosan megkezdhetik. Homolya Róbert arról is beszélt, hogy ezzel egy időben a Nyugati téri aluljáróban és a pályaudvaron húsz helyiségbérleti szerződést felmondtak. Vélhetően nem fogja javítani a járatok gyorsaságát és pontosságát, hogy a Nyugati és a Rákosrendező közötti vágány- és váltóhálózatot, valamint a biztosítóberendezést korszerűre kell cserélni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve