2019 szeptemberében követeléseink összértéke mintegy 300 ezer kiszabott bírság alapján 5,8 milliárd forint, amiből a menetdíj több mint 586 millió forintot, a pótdíj és egyéb költségek több mint 5,2 milliárd forint összeget tesznek ki. A MÁV-Start a rendelkezésre álló összes polgári jogi eszközt - ideértve különösen a fizetési meghagyásos eljárást, a polgári peres eljárást és a végrehajtási eljárás megindítását - felhasznál a nem fizető utasokkal szembeni igényérvényesítés során - írja közleményében az állami cég.
A MÁV-Start szerint a megbüntetett utasok érdeke is, hogy minél hamarabb rendezzék a bírság megfizetését, mert így többletköltségeket spórolhatják meg. Ebben egyébként a vasúttársaság is partner - amellett, hogy telefonhívásokkal, levélkampányokkal, smsekkel szólítják fel az adósokat - kínálnak több féle egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat.
A vasúttársaság szerint javul a fizetési hajlandóság is, mert míg 2017-ben 63 millió forint folyt be a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám már megközelítette a 100 millió forintot. 2014-2018 között mintegy 93 ezer utassal szemben 288 ezer esetben léptek fel jegynélküli utazás vagy egyéb vasúti szabályszegés okán a MÁV-Start munkatársai. Közülük 18500 utas rendelkezik 4 vagy több bírsággal. A felszámított bírságok értéke ezen időszakban közel 2,9 milliárd forint volt, ami nagyságrendileg 540 millió forint összegben menetdíjból, és 2,3 milliárd forint értékben pótdíjból tevődik össze. Ebből 2018 végéig 331 millió forintot sikerült behajtani.
Jogi, illetve személyes felkeresésen alapuló, külső partner által végzett behajtásra több, mint 19 ezer követelést adott át a vasúttársaság, melyből közel 800 db fizetési meghagyásos, 7300 db végrehajtási szakaszban van, a MÁV-Start saját erőforrással pedig több mint 1000 db követelés esetében kezdeményezett jogi eljárást - közölte a cég.
Nem rég hozott egy meglepő ítéletet a bíróság egy nótorius bliccelő ügyében, aki 760 alkalommal nem váltott jegyet öt éven keresztül. Korábbi börtönbüntetését tízmilliós bírság fizetésre módosították.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve