Ám az mfor.hu most utánajárt a történetnek és kiderült, hogy alig egy hónap múlva újra 6,528 milliárd forintra emelte a tőkét a tulajdonos, majd 2017 novemberében újabb tőkeemelést hajtottak végre, aminek köszönhetően 8,855 milliárd emelkedett az alaptőke.
Ez követően tavaly szeptemberben jött az újabb változás: a londoni székhelyű MCD Europe Limited személyében új tulajdonos jelent meg. Addig ugyanis egy amszterdami bejegyzésű társaság, a Golden Arches European Holdings B. V. szerepelt a Kft. tagjaként.
Kapcsolódó
Az MCD londoni címére van egyébként bejelentve az Arches Holdings Limited, amelynek az elnevezése elég hasonló a korábbi, amszterdami székhelyű tulajdonoséval. (A Golden Arches a vállalat emblémája a sárga színű M betű, ívesen formázva, de ez egyben egy rangos elismerés is, amit az arra érdemes franchise partnereknek ítélnek oda.)
A lap következtetése szerint a londoni cím a McDonald's egyik európai bázisát fedi, vagyis vélhetően annyi történt, hogy a nagyobb európai piacot lefedő céghez került át a magyarországi érdekeltség. Megkérdezték a céget is, ám a válasz szerint "a negyedéves és éves jelentéseket megelőző időszakokban gazdasági adatot, információt nem tehetnek közzé", márpedig az egy hónap múlva várható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve