Négy évvel a helyszín kiválasztását követően csütörtökön megkezdődött a Mercedes új, "B-osztály" sorozatgyártása Kecskeméten. A járművet a rastatti üzemmel együttműködve gyártják Magyarországon. (Németországban is készül a B-osztályból, s az együttműködésnek köszönhetően onnan is érkeznek alkatrészek). Az új kompaktautó-generáció gyártásába összesen 1,4 milliárd eurót fektetett be a Daimler, ebből 800 milliót a kecskeméti új üzem építésébe, illetve 600 milliót a rastatti gyár bővítésébe.
A gyárépítési munkák több mint 90 százalékát magyar cégek nyerték el. Az új kompakt-autók gyártásához szükséges alapanyagok 17 magyarországi telephellyel rendelkező beszállító nyert el több száz millió eurós megrendelést. A gyárban évente 100-120 ezer autót tudnak gyártani.
Kapcsolódó
Dieter Zetsche, a Daimler AG vezérigazgatója, a Mercedes-Benz Cars vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rastatti és a kecskeméti gyárak együttműködésének köszönhetően most már elegendő a kapacitásuk, ki tudják elégíteni vevőik igényeit a prémium kompakt szegmensben.
Zetsche bejelentette azt is, hogy az új üzemben gyártják majd a Mercedes új kompakt-autó generációjának egy további modelljét is, a négyajtós kupét. Ennek teszt gyártása is elkezdődik az idén, a sorozatgyártás pedig jövő év elején indul - közölte Frank Klein,a Mercedes-Benz Manufacturing Kft. ügyvezetője. Az üzem fejlesztése pedig a dolgozói létszámot a mostani 2500-ról - amelyből 2200 a helyi munkaerő - több mint háromezerre növelik még az év végéig.
Klein kiemelte, hogy végig a tervek szerint halad a beruházás, és a projektet egy új országban rekord idő alatt tudták megvalósítani, és ennek során a kormány, a hatóságok és Kecskemét önkormányzatának támogatását élvezték. A dolgozóknak a helyi piachoz igazodó fizetést adnak - tetette hozzá az ügyvezető.
Zetsche pedig azt mondta még el, hogy tárgyalnak a kormánnyal a rugalmasabb munkavégzési lehetőségek miatt, hogy a cég jobban tudjon reagálni a piaci igényekre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve