Az elsők között teszi elérhetővé az MKB Bank a magasabb összegű Széchenyi Kártya folyószámlahitelt azt követően, hogy annak felső határa a korábbi érték kétszeresére nőtt: mostantól akár 50 millió forinthoz is hozzá lehet jutni a kedvezményes, államilag támogatott hitelkonstrukció keretében, az igénybevételi és egyéb termékfeltételeknek való megfelelés esetén - mondta Katona Ildikó, a bank üzleti vezérigazgató-helyettese.
Az átmeneti likviditási nehézségek kezelésére ideális konstrukciót alapvetően azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyek legalább egy teljes éves működési múltat fel tudnak mutatni. Ugyanakkor 25 millió forintnál nagyobb hitelkeretre a legalább két lezárt pénzügyi évvel rendelkező kis- és középvállalkozások aspirálhatnak.
A Széchenyi Kártya program keretében tavaly szerződött hitelvolumen meghaladta a 132 milliárd forintot, az ügyfelek száma pedig a 16 ezret. A szegmensben a második legmagasabb részesedése az MKB Banknak van, amely azon három hitelintézet egyike, amelyek az indulás óta részt vesznek a programban.
Az MKB Banknál a legnagyobb az átlagos hitelkeret: 2014-ben 11,6 millió forint volt kártyánként, szemben a 8 milliós szektorátlaggal - közölte a vezérigazgató-helyettes, aki a folyószámlahitel plafonjának emelésétől a bank piaci pozícióinak további erősödését várja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve