Évtizedekkel a világháborús "zabrálás" után egy sor műtárgy kerülhet vissza eredeti tulajdonosaihoz. Az első "fecske", idősebb Peter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja (képünkön), amelyet az örökös Batthyány-család már visszakapott - egyelőre azonban az alkotás a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető. A restitúciós ügyekben illetékes Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki kormánya többéves pepecselését megunva magához rendelte a vitatott sorsú tárgyakról való döntést, még januárban a Napi.hu kérdésére megerősítette, hogy öt kérelem elbírálása került hozzá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től, de határozatot mindeddig nem hozott. Most azonban jelentős fejlemények várhatók - a Bruegel-festményen kívül is.
Amerikában határoznak a Herzog-gyűjteményről
A döntések felgyorsításában vélhetően szerepet játszott az amerikai bíróság döntése, amely szerint a Herzog-örökösök ügyében illetékes lesz az ottani jogrendszer. A határozat szerint az ottani bíróság lesz illetékes arra, hogy eldöntse vissza kell-e adni az elrabolt műtárgyakat az örökösöknek. (Herzog Mór Lipót örökösei 42 nagyértékű képet és szobrot követelnek vissza, de a magyar bíróságon mindeddig nem értek el eredményt jogos követelésük érvényesítésének ügyében.)
Nemesi gyűjteményeket igen
A Bruegel-festményt - amelynek piaci értékét 30 millió dollárra teszik - egy másik főnemesi gyűjtemény darabjai követhetik. Lapunk értesülései szerint ugyanis a Nádasdy-levéltár és a veszprémi múzeumban őrzött három festmény ügyében is döntött a miniszter az örökösök javára.
A festményeket a család alsóperei vadászházából rabolták el a múlt század ötvenes éveiben. A festményeket és egyéb műtárgyakat érintő "hadműveletről" archív felvételek is készültek, amelyeken egyes műtárgyak pontosan felismerhetőek voltak, így a tulajdonjog megállapítása sem lehetett kérdéses. A család levéltára letétként került az Országos Levéltárba, de mindeddig különböző hivatkozásokkal tagadták meg ennek visszaadását. A páratlan értéket képviselő archívumot a Napi.hu információi szerint a család, méltányos áron el kívánja adni a magyar államnak.
Zsidó vagyonokat nem
Egyes források szerint nem adja vissza az állam a Schiffer-hagyaték legszebb darabjait, más forrásból viszont úgy értesültünk, hogy Lázár még nem határozott három, páratlan jelentőségű pannó ügyében. Az egykor Schiffer Miksa városligeti villájában elhelyezett, Rippl-Rónai József, Iványi Grünwald Béla és Csók István által festett nagy méretű festményeket a múzeumi források szerint egy kidobásra kerülő vászonzsákból "kukázták" ki, még a múlt század hetvenes éveiben. Ezek "ideális" kiállítóhelye Schiffer villája lenne, hiszen a festményeket ide készítette a három mester. A páratlan szépségű szecessziós épületben jelenleg az adóhivatal egyik részlege működik, de állítólag szó van arról, hogy múzeummá alakítják - persze a három pannóval együtt.
A porcelánok maradnak
Szintén nemleges választ adott a miniszter a Zsolnay-család örököseinek. A kalandos sorsú, több ezer darabos kollekció porcelán remekekből és a gyárban készült mintadarabokból áll A kollekciót a család a gyár területén levő épületben tárolta, egészen az államosításig. Az örökösök szerint a családi gyűjteményt nem államosították A döntés szerint azonban jogos volt az állami tulajdonba vétel, így nem adják vissza a tárgyakat.
A sor folytatódhat
Értesüléseink szerint a miniszter elé hamarosan két, a Károlyi-családhoz kapcsolható műtárgykollekció kerül. A grófi család műtárgygyűjteménye mellett azonban nem kizárt, hogy több igen értékes műkincs sorsáról is döntenie kell Lázárnak.
Az amerikai bíróság döntésében érintett 42, Herzog-féle műtárgy értékét a szakértők egymilliárd dollárra tartják. Ezek között található ugyanis El Greco több főműve, amelyekért egyenként több milliárd forintot is megadnának külföldi múzeumok vagy magángyűjtők.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve