A GVH vizsgálata feltárta: a K&H biztostárs utasbiztosítást az alapárhoz képest 10 százalékos kedvezménnyel hirdette 2012 júniustól 2016 márciusig néhány időszak kivételével, de a jelzett alapárat valójában nem alkalmazta.
A 10 százalék kedvezmény fiktív volt, azaz nem jelentett valós díjkedvezményt, mivel az minden esetben része volt a biztosítás díjának az egyes érintett időszakokban. Az online vásárlók az akciós árat, a nem interneten szerződő fogyasztók pedig más konstrukciókat vehettek igénybe.
A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszú ideig tartott, több típusú reklámeszközön is megjelent, így a fogyasztók széles körét érte el. A GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a K&H önként módosította kereskedelmi gyakorlatát.
A K&H Biztosító az MTI megkeresésére közölte: május 19-én kapták kézhez a GVH bírsággal kapcsolatos határozatát, amelyet a társaság tudomásul vesz. A határozatban foglaltaknak a megadott határidőig a K&H teljes mértékben eleget tesz - hangsúlyozták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve