Az Országgyűlés a mai napon határozott arról, hogy módosul a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV., valamint az épített környezet alakításáról szóló 1997. évi LXXVIII. számú törvény. A kormány korábbi megszorító döntéseivel együtt így jelentősen korlátozzák azokat a vállalkozásokat, amelyek az elmúlt években korszerű áruházakat építettek két millió négyzetméter alapterületen közel 2000 milliárd forintot beruházva Magyarországon, továbbá több mint 50 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak és jó minőségű, megfizethető, magyar termékeket kínáltak a vásárlóknak. Nem mellesleg pedig a magyar beszállítók körében több tízezer család megélhetését biztosítják.
Az OKSZ szerint megdöbbentő, hogy az 50 milliárd forintnál nagyobb árbevételű élelmiszer kereskedelmi vállalkozásoknak két egymást követő, mérleg szerint veszteséges év után meg kell szüntetniük tevékenységüket. A szervezet felemelte a hangját az ellen is, hogy továbbra is megmarad a "pláza-stop", igaz, új köntösben, aminek lényege, 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi értékesítőhely nem építhető a jövőben (a mai 300 négyzetméter alapterületnél nagyobb építésére vonatkozó tilalmat lényegében meghosszabbítva).
A nagyvárosias világörökségi területeken nem épülhet diszkont, nagy méretű szupermarket, valamint hipermarket, a jelenleg ott lévőknek pedig egy éven belül be kell szüntetniük tevékenységüket. A jövőben a 100 milliárd forint árbevételnél nagyobb áruházláncot terheli a bizonyítási teher a piaci erőfölénnyel visszaélés gyanúja esetén.
A korábbi korlátozó intézkedésekkel - az élelmiszer-felügyeleti díj átlagosan tizenötszörös emelésével, a reklámadó terheivel, egyes nagy bevásárlóközpontokból a trafikok kitiltásával - együtt mindez olyan terhet jelent az élelmiszerpiac egésze számára, mely már veszélyezteti a vásárlók kiszolgálását az eddig is jó minőségű, döntő részben magyar élelmiszerekkel - olvasható az OKSZ közleményében. Éppen ezért a szervezet Áder János köztársasági elnökhöz fordul, kérve, hogy a magyar élelmiszergazdaság egészét veszélyeztető újabb törvénymódosításokat ne írja alá, mivel ezek ellentétesek a vásárlók és az alkalmazottak érdekeivel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve