Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője a lap szerdai számában elmondta: csak a teljes feldolgozást követően, legkésőbb április 23-án hozzák nyilvánosságra a nemzeti dohányboltokra érkezett pályázatok nyerteseit. Ez azonban nem zárja ki, hogy amennyiben minden körzetben megszületett a döntés, már előbb közzétegyék, hogy kik nyithatnak trafikot. Arra nincs lehetőség, hogy közben részleges eredményeket közöljenek - tette hozzá.
Adorjánné Pordán Éva, a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesületének titkára ugyanakkor a lapnak kifejtette, tisztában vannak azzal, hogy a pályázatok nagy száma miatt lesznek városok, ahol szükség van a törvény által biztosított újabb harminc nap igénybevételére a bírálathoz. Miután azonban a törvény nem tiltja a részleges eredményhirdetést, hasznos lenne, ha a már elbírált körzetekben a nyertes pályázók nevét közzétennék. Annál is inkább szükség volna erre, mert a dohánybolt elindításig nagyon sok teendője van még a nyertes pályázónak, a rendelkezésre álló idő viszont nagyon rövid.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve