Amennyiben az ajánlatkérőnek nem áll rendelkezésére az ajánlatokban szereplő összeg, úgy a közbeszerzési törvény szabálya szerint jogszerűen nyilváníthatja eredménytelennek az eljárást. A BKV sorra teszi közzé a szakaszokra osztott M3-as metró felújítási tendereinek a meghiúsulását.
A mostani - középsőnek - nevezett szakasz 9 állomásból áll, ezek a következők: Nagyvárad tér, Klinikák, Corvin negyed, Kálvin tér, Ferenciek tere, Deák tér, Arany János utca, Nyugati pályaudvar és Lehel tér. Ezeken az állomásokon kellett volna elvégezni az építészeti, belső beépítési, szerkezet építési és szigetelésjavítási munkákat, felújítani, illetve cserélni a mozgólépcsőket, továbbá beépíteni a lifteket.
Az ajánlattételi határidő október 20. volt, eddigre érkezett be öt, túl drága ajánlat. A BKV az ajánlott összegeket nem, csak az ajánlattevők neveit közli. Ezek a következők voltak:
- Swietelsky Magyarország Kft., ZÁÉV Építőipari Zrt.
- SDD Konzorcium, (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.)
- Strabag M3 Közép Konzorciumo (Magyar Bau Holding Zrt., Strabag-MML Kft.)
- KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.
- A-Híd Zrt.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve