A Magyarországon 19 üzletet működtető Auchan anyavállalata bemutatta tavalyi számait. A kiskereskedelmi csoport árbevétele meghaladta az 53 milliárd eurót, ami forintban 16 584 milliárdot jelent.
Az árbevétel 0,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. A cégcsoport nyeresége - különböző tételek levonása után - 275 millió eurót (85,8 milliárd forint) tett ki, ami 53 százalékos csökkenésnek felel meg.
Kapcsolódó
Hol tart a magyar Auchan?
A magyar leánycég tavalyi eredményei még nem jelentek meg, csak az egy évvel korábbi adatok ismertek. 2016-ban az Auchan Magyarország a 19 áruházában és 18 benzinkútján összesen több mint 350 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el, ami 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi összeget, a mérleg szerinti eredmény pedig 3,6 milliárd forintra rúgott.
A magyarországi boltrangsorban az Auchan a 2016-os adatok alapján a hetedik volt, előtte végzett a Tesco, a Coop, a Spar, a CBA, a Reál és a Lidl 788-384 milliárdos forgalommal. Az egy boltra jutó forgalom alapján viszont az Auchan utcahosszal vezeti a magyar listát. Egy boltjára tavalyelőtt ugyanis átlagosan több mint 18 milliárd forint forgalom jutott, míg a második helyen álló Tesco alig 4 milliárdot tudott elérni boltonként.
Kisebb boltok külföldön
A magyar Auchan anyavállalata többféle új megoldást bevezetett külföldön. Tavaly Kínában jelentek meg az úgynevezett Auchan Minute nevű üzletek, amelyek teljesen automata - azaz személyzet nélküli - konténerboltok. Az üzletek 18 négyzetméteresek és teljesen automatikusan működnek. Választékuk nagyjából félezer termékből áll. Az éjjel-nappal elérhető boltba egy okostelefonos applikáció segítségével lehet bejutni.
Februárban rákérdeztünk az Auchannál, hogy Magyarországon is lesznek-e a jövőben konténerboltok, a cég akkor közölte: "Ezt a koncepciót a világ számos országában telepíti és teszteli az Auchan. Kínában már 150 Auchan Minute üzemel, és év végére több százat tervez nyitni a vállalat." Azt is megkérdeztük, hogy tervezi-e az Auchan-csoport másik kisbolt-koncepciójába tartozó - a sarki boltoknak megfelelő - úgynevezett A2Pas (magyarul két lépésre) üzletek bevezetését a magyar piacon. A boltlánc erről sem közölt konkrétumokat, csak annyit, hogy az igények és lehetőségek függvényében döntenek erről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve