Az első tárgyalási napon ismertetik a vádiratot, a vádlottakat a következő napokban hallgatják meg. Szabó Györgyi tanácsvezető bíró a tárgyalást rövid időre a hatodrendű vádlott védőjének megérkezéséig berekesztette, a tárgyaláson mind a 15 vádlott megjelent.
A rendkívüli sajtóérdeklődés miatt a média képviselői a tárgyalást külön teremben, kivetítőn keresztül követhetik, a fotósok és az operatőrök a tárgyalóteremben lehetnek. A tárgyaláson a bíróság elutasította a kilencedrendű német állampolgárságú vádlottnak az eljárás elkülönítésére vonatkozó kérését. Egyetlen vádlott sem járult hozzá, hogy kép készüljön róluk, a megjelent sértettek engedélyezték képeik megjelenését.
Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai telephelyén, a X-es számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat január közepén.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve