A lap értesülései szerint elsősorban az egykori NABI Kft. szakembereit szeretnék foglalkoztatni. A török befektető ugyanis az amerikai buszgyárat vette meg. A tulajdonos a Kapospontnak exkluzív interjút adott, amelyben elmondta: 7 és fél milliárd forintot fektetnek be. Brazília helyett választották Kaposvárt - írta az Index.
A Metyx törökországi gyárában úgynevezett kompozit műanyaggal dolgoznak, "amivel csak nagyon kevesen tudnak a világon". Az egykori NABI szakemberei a kevesek egyike. Ezért is szeretnének Kaposváron terjeszkedni.
"Nem volt a terveink között, vagy a költségvetésben egy magyarországi bővítés, de amikor láttam, hogy hogyan dolgoznak itt az emberek és mit állítanak elő, annyira izgatott lettem, hogy felülírtunk minden tervünket és a korábbi terveinket Braziliával kapcsolatban legalább két évvel odébb toltuk" - avatta be a részletekbe a KaposPontot a Metyx tulajdonosa, Ugur Ustunal.
Kaposváron elsősorban szélerőműlapátokat gyártanának. A tulajdonos elmondása szerint ugyanis "a szélenergia használata nagyon terjed". A lapátok pedig kompozit műanyagból készülnek.
"Az elmúlt hónapokat azzal töltöttük, hogy megpróbáljunk a NABI-ból elbocsátott embereknek munkát szerezni. Az amerikaiak korábban jelezték eladási szándékukat, ekkor bukkant fel a török befektető" - mondta Szita Károly Kaposvár polgármestere.
A tervek szerint 20-25 emberrel kezdenék meg a munkát Kaposváron. A tulajdonos stábunknak azt is elárulta, hogy 5 év alatt 7 és fél milliárd forintból fejlesztenék a gyárat. A későbbiekben pedig összesen 200 embert vennének fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve