A Filmalap szakmai napot tartott, amelyen többek közt ismertette az új forgalmazási támogatását, ennek célja, hogy a magyar filmek hazai nézettségét számottevően növeljék - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
Az új forgalmazási támogatásra a hazai forgalmazók pályázhatnak. Újítás az, hogy a Filmalap a forgalmazók által a marketing költésekre fordítandó összegek növelésére pályázati úton jelentős és vissza nem térítendő támogatást tesz elérhetővé - írják a közleményben. Attól függően, hogy a forgalmazó mennyit fordít egy Filmalap támogatással készült magyar film vagy koprodukció hazai mozibemutatójára, a Filmalap az adott összeg többszörösével is támogathatja egy film kampányát a forgalmazási koncepció és költségterv ismeretében.
A támogatás feltételeit a filmelőállítók, azaz a producerek, a forgalmazók és a Filmalap között háromoldalú szerződések fogják rögzíteni. A szerződéseket már a tervezett mozibemutató előtt 6 hónappal aláírják, hogy átgondolt, hosszú kifutású és célravezető kampányok valósulhassanak meg.
Az új forgalmazási támogatás mellett a Filmalap korábbi támogatásai is rendelkezésre állnak a producerek számára: a filmek összköltségvetésébe beépített és jelenleg 10 millió forint értékben maximált gyártás során felmerülő marketing költségek, melyek többek között a forgatási fotózásra, sajtó-kommunikációra, a teaserekre és előzetesekre fordítandók. Változatlanul elérhetőek lesznek a producerek számára a Filmalap által biztosított tesztvetítések és eredményeik elemzése, valamint a tv szpotok a vezető hazai kereskedelmi csatornákon, továbbá a marketing pályázat, mely visszatérítendő támogatás formájában vehető igénybe - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve