Hiába próbált volna a magyar kormány a korábbiakhoz hasonlóan támogatásokat ígérni a munkahelyek megtartásáért cserébe, a gyártást ugyanis nem a magas bérköltségek miatt viszik el a komáromi üzemből - mondta a Nokia alelnöke egy magyar újságírók részvételével zajlott telefonkonferencián. Niklas Savander hangsúlyozta, az iparág egészére jellemző, hogy Ázsiába viszik az áramkörök gyártását, és ebben régióban ezért már jóval fejlettebbek a beszállítói hálózatok. Az átszervezésnek ezért inkább a termelés hatékonyabbá tételéhez, mint a bérekhez van köze.
A Nokia-vezető szerint még nem döntötték el, hogy pontosan kiket bocsátanak el az üzemből, erről ugyanis még folyamatban vannak a tárgyalások. Savander azonban hozzátette, a leépítések nagy része valószínűleg nem kölcsönzött, hanem állandó dolgozókra vonatkozik majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve