Péntekre virradó éjszaka egy markáns hidegfront éri el az országot, amely egy időre véget vet a kánikulának. Országszerte 24 óra alatt több mint 10 fokot csökken a hőmérséklet, így pénteken csupán 15 és 22 fok között alakul majd a maximum-hőmérséklet, és az ország nagy részén a reggeli, délelőtti órákban lesz a legmelegebb - írja a Met.hu előrejelzésében.
Csütörtökön még napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd estétől északnyugat felől mindenütt megnövekszik a felhőzet és beborul az ég. Délután főként a keleti megyékben elszórtan, majd estétől északnyugat felől egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra, esőre. Pénteken a kora délutáni óráktól északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Kezdetben a délnyugati szél megélénkül, majd éjszaka északnyugatira, északira fordul, és több helyen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében is előfordulhatnak viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 21 fok között várható, a délkeleti megyékben lesz a melegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 15 és 22 fok között alakul, az ország nagy részén a reggeli, délelőtti órákban lesz a legmelegebb.
Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, helyenként alakulhat ki zápor. Az északnyugati szelet több helyen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.
(Tönkreteszi a gyenge forint a nyaralását? Van megoldás!)
A kép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve