A három közép-európai ország, Csehország, Lengyelország és Magyarország gazdasági kilátásaival foglalkozott legutóbbi anyagában a Merrill régiós elemzője. Megállapításait arra építi, hogy ebben a három országban látványosan javul a fogyasztói bizalom, miután a háztartások javuló vagyoni kilátásokra számítanak. Mindhárom országban azt üzenik a friss adatok, hogy az üzleti ciklus legrosszabb részén már túljutottunk - fogalmaz a szakértő.
Leginkább Magyarországon szembetűnő, ahogyan csökkennek a háztartások félelmei a jövőt illetően. Az elemző külön megemlíti a magyar foglalkoztatási alindex javulását, ami arra utal, hogy a magyar háztartások bíznak abban, hogy a kormányzati intézkedések eredményre vezetnek a munkanélküliség elleni küzdelemben. Mindezek a fejlemények megerősítik az elemzőt abban, hogy a konszenzushoz képest jobban fog teljesíteni a magyar gazdaság. Az általa várt idei 0,4 százalékos GDP-növekedés után jövőre 2,6 százalékos gazdasági növekedés jöhet.
A 2014-re vonatkozó növekedési prognózisával pedig kiemelkedik a mezőnyből a Merrill közgazdásza. A Reuters minap ismertetett felmérésében az előrejelzések 0,7 és 1,7 százalék között szóródtak. Raffaella Tenconi olyannyira optimista a magyar gazdaság jövőjét illetően, hogy azzal még a jelenlegi hivatalos 2 százalékos kormányzati prognózist is túlszárnyalja. Ezt a kormány még az áprilisi konvergenciaprogramban fogalmazta meg. Frissített előrejelzését még nem ismerjük, a tervezési körirathoz nem csatolta ugyanis a főbb makrogazdasági feltételezéseket. A költségvetés szeptemberi parlamenti benyújtásakor derülhet fény a számokra.
A Reuters pénteken megjelent augusztusi felmérése szerint a piac is kissé optimistább lett, de inkább az idei évre javultak a prognózisok. Visszaesésre a 2013-as év egészében már senki nem számít a megkérdezettek közül, a konszenzus az első félévi stagnálás közeléből 0,5 százalékra emelkedett. 2014-re az elemzői konszenzus csaknem változatlan a korábbi hónapokhoz képest, e szerint a szakértők előrejelzésének medián értéke 1,5 százalékon alakult.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve