A napilap cikke szerint a fürdők és az üzemeltetők arra számítanak, hogy a nyári főszezonban ennél is nagyobb növekedés lesz a látogatottságban, ami becslések szerint árbevételeik 3 százalékos emelkedését eredményezi majd.
Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Magyar Időknek elmondta, hogy az előző év nyarának átlag feletti hőmérséklete a hazai fürdőkben rég nem látott vendégforgalmat eredményezett. A szövetség tagjai tavaly nyáron közel 20 százalékos bevétel- és 11 százalékos fürdővendégszám-növekedést mértek 2014-hez képest.
A főtitkár hangsúlyozta, hogy továbbra is népszerű a Széchenyi-pihenőkártya: a gyógy- és hagyományos fürdőkben ezzel fizetett szolgáltatások aránya összességében több mint tíz százalék.
Idén a fürdők leginkább a szinten tartó fejlesztésekre koncentrálnak - mondta a főtitkár. Emellett több létesítmény valósított meg szolgáltatásfejlesztést, például Zalakaroson és Sárváron, Budapesten pedig új fürdőegységként júliusban adják át a Paskál strand fedett fürdőrészét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve