A folyékony mosószerek mellett - amelyek teszteredményeit itt találja - a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei a kézi mosogatószereket is górcső alá vették. Azt akarták kideríteni, hogy a környezetbarát (öko) termékek, vannak-e olyan hatékonyak, mint a hagyományos tisztítószerek. Ahogyan a mosószereknél, itt sem találni a felsorolásban Lidl- vagy Auchan-terméket.
A mosogatószerek összehasonlító vizsgálatánál 22 féle terméket tesztelt a hatóság. A szakemberek azonos mennyiségű, színezett zsiradékkal szennyezett tányért mosogattak el a vizsgálat alatt, 45 °C-on, 3 liter mosogatóoldatban, 4,5 g mosogatószer felhasználásával. Az eredmények széles sávban szóródtak: 4 termékkel mindössze 5 darab tányért lehetett tisztára mosni, míg legjobban szereplő mosogatószerekkel tízszer ekkora mennyiséget, 54 tányért is meg lehetett tisztítani, ugyanakkora adag felhasználásával.
A részletes vizsgálati eredményekért kattintson ide!
A mért tányérszámból és a mosogatószerek egységárából kiszámították, hogy mekkora a költsége 100 tányér elmosogatásának. A környezetbarát mosogatószerekkel 100 tányért 11-51 forint közötti áron, míg a hagyományos mosogatószerekkel 5-38 forint körül mosogathatunk el. Az, hogy egy termék hagyományos vagy környezetbarát, nem jelzi egyben a minőséget is: mindkét termékcsoportból került ki ugyanis gyengébb és jobb minőségű termék egyaránt.
A vizsgált zöld termékekből a legjobb sem ért el kiváló minősítést. A három jónak találtatott nyertes a Winni's Aloe tartalmú öko mosogatószer koncentrátum, az Oxigén Földbarát koncentrátum és a Splendid nature (Spar) lett, a LiNa bio mosogatószer viszont nagyon gyengén szerepelt.
A vizsgált hagyományos termékek közül kiváló minősítést ért el a Jar Platinum Lemon & Lime és az Alio Original koncentrátum (Aldi), míg a skála másik végén egy Hyper Lime, egy Blick és egy CBA márkájú szer áll. A tesztből az is kiderült, hogy olcsó húsnak valóban híg a leve, hiszen míg a Jar esetében 100 tányér elmosogatásához 8, az Aliónál 5 forint értékű mosogatószerre van szükség, az olcsó kategóriában versenyző Blicknél ez 34 forintra jött ki.
Pár évvel ezelőtt a civil fogyasztóvédők is vizsgálták már a mosogatószereket: a szélesebb körű, 30 féle terméken elvégzett teszt (amelyben pl. Lidl-termékek is szerepeltek) hasonló eredményt hozott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve