Az MVM Csoport továbbra is tulajdonolja a Dunamenti Erőmű részvényeinek 25 százalékát. A tranzakciót követően biztosított az erőmű stabil működése és a munkahelyek megőrzése - tették hozzá. Az új többségi tulajdonos jelezte, hogy további modernizációkat tervez, és ezzel új munkahelyeket teremthet a régióban.
A Dunamenti Erőmű vezérigazgatója Jászberényi Zoltán marad, aki folytatja 2012-ben megkezdett munkáját, míg az igazgatóság új elnöke Lehőcz Balázs lett. A közlemény idézi Lehőcz Balázst, aki elmondta, hogy az erőmű sikeres működtetése hatalmas kihívás lesz a MET Csoport számára. Egyben jelezte, hogy a mostani tranzakció illeszkedik a MET eddigi üzleti modelljébe és dinamikus regionális fejlődésébe. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) június 12-én közleményben tudatta, hogy engedélyezte a MET Power AG (MET) közvetlen egyedüli irányításszerzését a Dunamenti Erőmű Zrt. (DERT) felett. A MET az idén február 27-én kötött adásvételi szerződést a DERT-tel a részvények 74,8 százalékának megvásárlásáról.
A MET közleményében ismertette, hogy a MET Power AG a MET Holding AG által irányított vállalkozáscsoport tagja. A MET Csoport svájci központú, nemzetközi profillal rendelkező kereskedőház, amely aktív nagykereskedelmi szereplője az európai gázpiacnak, a kiskereskedelem területén pedig nyolc európai országban van jelen, köztük Magyarországon, Szlovákiában, Romániában és Horvátországban. A MET 14 nemzetközi gázpiacon és 13 európai kereskedési ponton tevékenykedik. 2013-ban nyitott az áram-, idén pedig új londoni irodáján keresztül a kőolajkereskedelem felé. A Dunamenti Erőmű Zrt. Magyarország legnagyobb teljesítményű gáztüzelésű erőműve, a magyarországi beépített kapacitás csaknem egyötödét kitevő 1900 megawattos villamos teljesítménnyel és 1000 megawatt hőszolgáltatási teljesítménnyel rendelkezik. Szabályozóképességével stratégiai szerepe van a hazai villamosenergia-rendszer ellátásbiztonságában.
A DERT tevékenységét az utóbbi időben a betáplált földgáz drágulása és a termelt villamosenergia árának csökkenése miatt egyre kevésbé volt képes versenyképesen ellátni - jegyezték meg a közleményben.
Az elektronikus beszámoló adatai szerint a Dunamenti Erőmű Zrt. árbevétele 2012-ben 40,34 milliárd forint volt, üzemi vesztesége 9,78 milliárd forintot tett ki, és az évet 10,9 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve