Az akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratórium szakemberei azt ellenőrizték, hogy a mikrohullámú sütők teljesítményfelvétele, készenléti állapotban megfelel-e az előírásoknak.
Készenléti üzemmódban van egy készülék, amikor nem használjuk, de az továbbra is áram alatt van, (tehát ha nem húzzuk ki a konnektorból). Ilyenkor kizárólag bizonyos funkciókat látnak el a készülékek (például mutatják az időt), de mivel áram alatt vannak, fogyasztják az energiát.
A környezet védelme érdekében az Európai Bizottság - a táblázatban megadott időpontoktól forgalomba hozott készülékeknél - funkciótól függően 1, illetve 0,5 Wattban maximalizálta a készenléti teljesítményfelvételt. Más szabályok vonatkoznak a 2010 és 2013 között, illetve a 2013 után forgalomba hozott mikrohullámú sütőkre.
Az ellenőrzésben részt vevő kormányhivatalok 7 darab olyan mikrohullámú sütőből vettek mintát, amelyek készenléti üzemmóddal is rendelkeznek, illetve a magyarországi áruházláncokban kaphatóak. A vizsgált termékek közül az Orion, OM-5121D modellszámú kombinált mikrohullámú sütő nem felelt meg az előírásoknak, mert a teljesítményfelvétele készenléti üzemmódban meghaladja a megengedett értéket, illetve az előírás ellenére a mikrohullámú sütő nem rendelkezik energiagazdálkodási funkcióval. A termék forgalmazása így nem jogszerű, az eljárás folyamatban van - adta hírül az NFH.
(Képünk illusztráció.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve