A brüsszeli bizottság még nem nyilvános javaslata szerint a Frontex létszámát 1500-ról 10 ezerre, költségvetését pedig csaknem háromszorosára, 35 milliárd euróra (11 450 milliárd forint) kell növelni a következő, 2021-2027-es EU-s költségvetési ciklusban.
Brüsszel kiemelten foglalkozik az elutasított menedékkérők kitoloncolásának kérdésével, mert 2017-ben az elutasított és jogerősen távozásra kötelezett menedékkérők csupán 36,6 százalékát juttatták vissza hazájába. Javaslata szerint a hazatoloncolások számának és hatékonyságának növeléséért erősíteni kell a Frontex szerepét, fel kell hatalmazni arra, hogy eljárási szabályokat írjon elő a tagállamoknak, és akár az adott tagállam kormányának beleegyezése nélkül bevesse úgynevezett kitoloncolási egységeit - írja az MTI.
Kapcsolódó
A reformterv a szabályok jelentős szigorítását is előirányozza, tartalmazza a többi között, hogy az EU valamennyi tagállamában legkevesebb három hónapra kitoloncolási őrizetbe lehet venni az elutasított menedékkérőket, a kitoloncolásról rendelkező menekültügyi hatósági határozat elleni jogorvoslat határidejét pedig öt napra kell csökkenteni.
A Frontexet a személyzet létszámának növelésével együtt fel kell szerelni fegyverekkel, repülőgépekkel és egyéb járművekkel - áll a brüsszeli javaslatban, amely szerint a megerősített EU-s szervezet bármelyik tagállamban átvehet határigazgatási feladatokat az adott ország kormányának beleegyezése nélkül is.
A Die Welt kiemelte: a korábban megismert bizottsági elképzelésekhez képest új elem, hogy a Frontex az EU-n kívül, úgynevezett harmadik országokban is tevékenykedhetne, az elutasított menedékkérők hazajuttatása mellett az adott ország beleegyezésével határvédelmi műveletekben is részt vehetne. (És azt tudta, hogy egyre több menekült szavazhat Magyarországon?)
Kép forrása: Reuters
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve