Eszerint a válaszadók karácsonyi ajándékra háztartásonként átlagosan 67 ezer forintot költenek, míg további csaknem 45 ezer forintot az ünnephez kapcsolódó egyéb kiadásokra. A legtöbben jellemzően előre spórolva, tudatosan készülnek az ünnepi költekezésre, míg 19 százalék hitelt is igénybe vesz a kiadások finanszírozására.
A válaszadók több mint felénél (56 százalék) kerül halászlé az ünnepi asztalra, de népszerű a töltött káposzta (48 százalék) és a bejgli (74 százalék) is. A kutatásban résztvevők 98 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a családjában szokás karácsonyi ajándékot adni, az ajándékok megvásárlásával kapcsolatban pedig a megkérdezettek fele jelezte, hogy nincs kiemelt, fő vásárló, azaz többen is kiveszik részüket az ajándékok beszerzéséből.
Könyvet és kozmetikumot ajándékoznak
Tudatosan készülnek a válaszadók a karácsonyi ajándékvásárlásra, hiszen 18 százalékuk már októberben vagy azt megelőzően az év során, 27 százalék pedig novemberben megkezdi azok beszerzését. További 43 százalék december első felében szerzi be az ajándékokat, míg az utolsó pillanatra mindössze 10 százalék hagyja a vásárlást.
A legnépszerűbb ajándék idén a könyv (68 százalék), a kozmetikum (63 százalék) és a ruhanemű, valamint a cipő (52-52 százalék), de népszerűek az édességek (41 százalék), a kisebb háztartási gépek (41 százalék) és a játékok (38 százalék) is.
A megkérdezettek átlagban 7 személynek vásárolnak karácsonyi ajándékot, és átlagosan 67 ezer forintot költenek ajándékra háztartásonként. A felmérésben résztvevők ezen felül átlag 45 ezer forintot költenek az ünnephez kapcsolódó egyéb kiadásokra.
Abban az esetben azonban, ha hitelt is igényelnek, alaposan utánajárnak a lehetőségeknek: a válaszadók 44 százaléka fordul a bankfióki tanácsadókhoz, míg 42 százalék az interneten is tájékozódik. A döntés során a legfontosabb szempont a thm, a havi törlesztőrészletek nagysága, a kamat és a futamidő, de fontos az is, hogy a választott bank megbízható legyen - mondta Surányi Zoltán, a CIB Bank lakossági üzletágának termékfejlesztési vezetője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve