A Tolna megyei cég nettó árbevétele a 2017-es 23,5 milliárd forint után 2018-ban 32 milliárd forintra nőtt, az adózott eredmény pedig mintegy 30 százalékkal haladja meg a 2017-es 304 millió forintot - közölte Kőszegi László tulajdonos az MTI-vel.
A cég tevékenységében korábban 20 százalékos arányt képviselő terménykereskedelem árbevétele 2018-ban 84 százalékkal, 4,7 milliárd forintról 8,7 milliárd forintra, mennyisége pedig 60 ezerről 120 ezer tonnára nőtt. Emellett 7 százalékkal több műtrágyát, 21 százalékkal több vetőmagot és 12 százalékkal több növényvédőszert értékesítettek - tette hozzá a cégtulajdonos.
A növekedésben szerepe volt annak is, hogy a kft. a betakarításra, növényvédelemre irányuló, új szolgáltató ágazatot alakított ki, amelynek tevékenysége kiegészül a tápanyag-utánpótlással és teljes körű agronómiai szolgáltatással. A cél ezzel az volt, hogy erősítsék a cégcsoport tulajdonában lévő szárítók kihasználtságát, az integrációt és a terménykereskedelmet.
A 63 alkalmazottat foglalkoztató társaság több mint ezer gazdálkodóval kötött termeltetési szerződést főként Tolna megyében. Az idén mérsékelt növekedést és az eredményesség megtartását tervezik - mondta el a cégtulajdonos.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve