A szövetség szerint az ágazat stabilitása annak köszönhető, hogy a felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, a költségek jelentős részét kitevő takarmányárakhoz.
Erdélyi István, a szövetség elnöke úgy véli, az idei pulykatermelés mennyisége 94-95 ezer tonna körül lesz, ami elmarad az ágazat tavalyi 101 ezer tonnát meghaladó teljesítményétől.
A januári áfacsökkentés serkentette a belső keresletet. Számításaik szerint a novemberi és a karácsonyi fogyasztással 10 százalékkal is emelkedhet az egy főre jutó éves fogyasztás, amely tavaly 4,8 kilogramm volt Magyarországon, miközben az unióban 3,8 kilogrammot tett ki.
Ugyanakkor számos nemzetközi folyamat gyengítette az exportot: 2016 végén a madárinfluenza miatt bevezetett korlátozó intézkedések következtében a magyar termelők több fontos exportpiacot elvesztettek, köztük Japánt, Dél-Koreát és Dél-Afrikát. A járvány miatt bevezetett kényszerintézkedések - védő és megfigyelési zónák kialakítása, zárlati intézkedések - hatására problémák jelentkeztek a termelésszervezésben is. Negatívan hatott a magyar exportra a lengyel pulykaágazat erősödése is - tették hozzá.
A termelés mintegy 35 százalékát exportálják, 44 százalékát belföldön értékesítik, a tovább feldolgozott hús pedig a termelés mintegy 21 százalékát adja. Tavaly a legtöbb pulykát a Gallicoop Zrt. értékesítette, a második a Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft. volt, amelyet harmadikként a Keresztes Mizse Kft. követett.
Az ágazat fejlődéséhez szükséges többek között a gazdaságos üzemméretű telepek kialakításának ösztönzése, telepek korszerűsítésének támogatása, illetve az egészségtudatos baromfihús fogyasztás ösztönzése marketingeszközökkel.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve