A KSH kedden közli az ipari termelői árak szeptemberi alakulását. Az idén augusztusban az ipari termelői árak 2,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A belföldi értékesítési árak átlagosan 4,1 százalékkal, az ipar exportértékesítési árai 1,6 százalékkal nőttek az előző év augusztusához képest - írja az MTI.
Csütörtökön a külkereskedelmi termékforgalom augusztusi második becslését közli a KSH. Az előzetes adatok szerint idén augusztusban az export euróban számolt értéke 10,3 százalékkal, az importé 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kereskedelmi többlet 440 millió euró volt, 119 millió euróval kevesebb a tavaly augusztusinál. (Mi lesz a magyar munkahelyekkel?)
Kapcsolódó
A KSH pénteken közli a lakásépítések, építési engedélyek első háromnegyedévi adatait. Az első fél évében 5004 új lakás épült, 46,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19 823, 40,2 százalékkal több, mint a múlt év első felében.
Ezeken felül a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) a héten közli az októberi beszerzésimenedzser-index (BMI) alakulását. A BMI szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 59,3 pont volt, a korábbi szeptemberekkel összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú szeptemberi átlagot (52,3), és az elmúlt három év átlagát (54,3) is.
November 1-je, szerda munkaszüneti nap lesz, mindenszentek ünnepe, a Budapesti Értéktőzsde is zárva tart, így négy napos kereskedési hét lesz a magyar piacon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve