A MÁV Zrt. november 5-én közölte az MTI-vel, hogy megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt., a vegyesvállalatot a magyar vasúttársaság és a kijelölt kínai társaságok - China Railway International Corporation és a China Railway International - alapították 85 százalékos kínai és 15 százalékos magyar részvételi aránnyal.
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015. november 24-én, Szucsouban kötött egyezményt. A projekt célja a Budapest és Belgrád közötti 350 kilométeres szakaszon emelt szintű vasúti összeköttetés biztosítása, csökkentve a két főváros közötti személy- és áruszállítási menetidőt. A fejlesztésre kijelölt magyar szakasz a 150-es számú Budapest-Kelebia vasútvonal 166 kilométer hosszban.
A közös vállalat feladata tenderek előkészítése és lefolytatása a tervező és kivitelező kiválasztására, a szerződések megkötése, valamint a megvalósításnál a projektmenedzsment és monitoring ellátása. A vegyesvállalat nem végezhet kivitelezési feladatokat, a tervező és fővállalkozó munkáját koordinálja majd, a független mérnök és európai uniós tanúsító szervezetek mellett - tájékoztatott a MÁV.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve