A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
A kormány és a fejlesztéspolitikai intézményrendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy az uniós források Magyarországon maradjanak és az államnak ne kelljen visszafizetnie lehívott uniós támogatást − válaszolta lapunknak a fejlesztési tárca, miután az Audi nyilvánosságra hozta, hogy az uniós forrásból épült gönyüi kikötő helyett Győrben építi meg logisztikai központját. Pedig korábban az állam is azt szorgalmazta, hogy a cég a Győr−Gönyű kikötő bővítésével valósítsa meg fejlesztését.
Az Audi döntése miatt elképzelhető, hogy az államnak vissza kell fizetnie több milliárd forint támogatást. A minisztérium válaszában leszögezte, hogy a Győr−Gönyű Kikötőben létrehozott, infrastruktúrával ellátott konténer- és gazdasági terminál hasznosítása a projekt működőképességének megítélése szempontjából csupán részfeladatnak tekinthető. Az Európai Unió több feltétel együttes teljesülését vizsgálja a visszafizetés esetleges mérlegelése során.
Az Audi logisztikai központjának létrehozása kétségkívül rendkívül kedvező lenne, de nem az egyetlen lehetőség a gönyűi konténer- és gazdasági terminál hasznosítására. A területek pályázati meghirdetése folytatódik, a vagyonkezelő és a tulajdonos további intézkedéseket tesznek a kikötő forgalomvonzó erejének növelése és a betelepülés feltételeinek javítása érdekében.
A kikötő tényleges működését és üzemelését alátámasztó dokumentumokat 2012. szeptember 30-ig kell benyújtani az Európai Bizottságnak − folytatta minisztérium. Így egyebek mellett tájékoztatást kell adni a jobb kihasználtság érdekében tett intézkedésekről. A helyzet rendezését egyébként jelentősen nehezíti, hogy a korábbi kormányok életképes üzleti terv nélkül, a lehetséges bérlői és megrendelői kör felkutatását, igényeik felmérését mellőzve vágtak bele a beruházásba. A kormányzat folyamatosan dolgozik a kikötő működési feltételeinek javításán, több kitűzött cél már teljesült. Hamarosan kiválasztják a kikötőt működtető társaságot, amelynek a terület hasznosítása, új betelepülők felkutatása lesz az elsődleges feladata.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve