A jogi szakértők szerint kevés esély van arra, hogy visszaszerezzék azoknak a rendszerelemeknek az ellenértékét, amelyeket a BKK átvett és tesztelésre visszaadott a hálózat kiépítését vállaló Scheidt & Bachmann-nak (SB) - írja a Népszava.
Ráadásul a felmondás után számos nagy értékű, BKK tulajdonában lévő eszköz is a cégnél maradt, amelyek használati értéke az eljárás lezárásáig a végletekig lecsökken. Sőt, mint ahogyan az a BKK Karácsony Gergely főpolgármester hivatalba lépése után megválasztott új igazgatóságának készített jelentésből kiderül: a szerződés furcsa módosításai miatt az SB jogosan követelheti az addig legyártott, de még át nem vett termékek árának a megfizetését is.
Az egy percig sem működő, későbbi felhasználásra alkalmatlan e-jegyrendszer rendszerért - jelenlegi árfolyamon számolva - 6,7 milliárd forintot követel a német cég, miközben a BKK már kifizetett a vállalatnak 7,6 milliárd forintot - az egyéb költségekkel együtt már 10,6 milliárd forintba került a projekt.
Bár a helyzet abszurdnak tűnik, elég nagy esély van arra, hogy a fővárosi önkormányzatnak végül ki kell fizetnie a milliárdos számlát vagy legalábbis egy részét - olvasható a cikkben. Főként úgy, hogy az elmúlt másfél évben alig történt valami a károk enyhítése érdekében. A BKK menedzsmentje - élén Dabóczi Kálmán vezérigazgatóval -, valamint a projekt felelősei tavaly januárban távoztak a cégtől. A helyükre érkezőknek pedig csak annyira tellett, hogy tavaly áprilisra elkészítsék a leltárt és előkészítsenek egy szerződést a beléptető kapuk visszaadásáról 5 millió euró értékben a német cégnek, de a megállapodást azóta se írták alá. Minderről bővebben a Népszavában olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve