A támogatási szerződést már aláírták a kormánnyal - mondta Veres Tibor, a cég főrészvényese Tatabányán, a vállalat PVC újrahasznosító üzemének átadásán. Az üzemben luxus minőségű műpadlót gyártanak majd. A több ütemben megvalósuló gyár 100 embernek biztosít munkahelyet. Az üzletember hozzátette, hogy a tervezett technológiával összesen néhány gyár dolgozik a világon. A beruházás hozzájárul a 95 százalékban exportra kerülő műpadló termékek versenyképességének megőrzéséhez.
A beruházás közel 600 millió forintból készült el, amelyből 235 millió forint volt az uniós és állami támogatás. A gyártás során keletkező hulladékot és selejtet folyékony nitrogénnel közel mínusz 100 fokra hűtik, majd az üvegkeménységűvé vált anyagot porrá őrlik, s az így visszadolgozható a késztermékbe.
A kilenc új munkahelyet jelentő örlőüzem évente közel 1000 tonna PVC-t képes feldogozni, ezzel 6-8 százalékkal csökkenti a gyártás alapanyagigényét. Az újrahasznosított anyag szórással az új padló rétegei közé kerül, így az eljárás nem változtatja meg a késztermék tulajdonságait.
A Graboplast 2013-ban 17,3 milliárd forint forgalomra számít, egymilliárd forint feletti üzemi eredménnyel és 6-700 millió forintos adózás előtti eredménnyel. A társaság 550 embernek ad munkát Győrben, Kecskeméten és Tatabányán lévő üzemeiben - mondta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató.
A PVC újrahasznosító üzemet Németh Lászlóné fejlesztési miniszter jelenlétében adták át, aki elmondta: ez a fejlesztés a vállalat saját szabadalmán alapulva jött létre és hangsúlyozta, hogy a Graboplasthoz hasonló, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató cégek jelentik Magyarország versenyképességének egyik erősségét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve