2013. augusztus 16-án felfüggesztette működését a Best Reisen Utazási Iroda, az értesülések szerint 7-800 fogyasztó külföldön rekedt és több ezer utas tervezett nyaralása hiúsult meg. Az utazási iroda tájékoztatása szerint 1,3 milliárd forintos vagyoni biztosítékkal rendelkezik, amely fedezi a külföldön tartózkodó fogyasztók hazautaztatását és azon utasok részére is kártérítést nyújt, akik már odaútjukat sem tudták megkezdeni. A fogyasztók kárigényüket a QBE Insourance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepénél tudják benyújtani (1143 Budapest, Stefánia u 51, telefon (06-1) 460 1400, e-mail: info@hu.qbe.com) - áll a FEOSZ közleményében.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége azt javasolja a fogyasztóknak, hogy kárigényüket mind az utazási irodánál, mind pedig annak biztosítójánál jelentsék be igazolható módon, írásban. Ha pedig panaszukat elutasítják, akkor a FEOSZ várja bejelentésüket a feosz@feosz.hu e-mail címen, a Szövetség ingyenesen nyújt segítséget a károsultaknak jogos igényük érvényesítése érdekében.
Kapcsolódó
Az érdekvédelmi szervezet szerint a vállalkozás ugyan megfelelően tájékoztatta károsultjait jogaikról, de felvetődik az a kérdés, hogy miért kerülhetett sor a befizetések fogyasztóktól való elfogadására a tevékenység beszüntetése előtt még pár nappal is, annak ellenére, hogy az utazásszervező tisztában lehetett már azzal, hogy nem fogja tudni teljesíteni vállalt kötelezettségeit. Az ilyen és ehhez hasonló esetekre vonatkozóan az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet világos előírásokat tartalmaz - mutat rá a FEOSZ. Annak értelmében, ha az utazásszervező semmilyen helyettesítő szolgáltatást nem tud nyújtani, úgy köteles gondoskodni az utasnak az utazás kiinduló helyére történő szállításáról, emellett kötelezettsége az igénybe vett részszolgáltatások értékével csökkentett befizetett díjat is visszafizetni.
Elsődlegesen a felelősség tehát az utazási irodát terheli. Ennek elmulasztása esetén az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 10.§ (6) bekezdése értelmében közvetlenül annak biztosítója felel a kötelezettségek teljesítéséért a vagyoni biztosíték erejéig.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve