Az év közepére a MÁV-Star Zrt. minden InterCity és budapesti elővárosi szerelvényén elérhető lesz az ingyenes internetkapcsolat, a vasúttársaságnál mától újabb 31 kocsijában lehet wifit használni - jelentette be Ungvári Csaba, a MÁV-Strat vezérigazgatója. A programot még az elmúlt évben indította a vasúttársaság, s eddig tíz InterCity kocsijában lehetett használni az ingyenes internetet, a most átadott 31 kocsi után a következő hónapokban hetente újabb húsz-haraminc kocsiban lesz elérhető a szolgáltatás, s a program végén - várhatóan július 30-ig - mind a 735 kocsit felszerelik wifirouterrel. A szereléseket a vasúttársaság saját csapa végzi, ezek összköltsége százmillió forint körül van - tette hozza Ungvári.
A bővítésnek köszönhetően évente akár ötvenmillió utasnak is lehetősége lesz ingyen netezni a vonaton. A technológia megoldást a T-Systems Magyarország Zrt. szállította és a cég biztosítja a wifi szolgáltatást. A Magyar Telekon száz százalékos tulajdonában lévő cég közbeszerzési eljáráson nyerte el a lehetőséget - mondta Rékasi Tibor, a T-Systems vezérigazgató-helyettese. A szolgáltatás havi díja kocsinként 4260 forint - tette hozzá Ungvári. A hozzáfésrés maximális sávszélessége 7,2 Mbps, s ez elsősorban levelezésre, portálok olvasására, közösségi oldalak látogatására elegendő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve