A parlament kedden megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn nyújtotta be előterjesztését, amelyet 238 igen és egy nem szavazattal, nyolc tartózkodás mellett, kivételes sürgős eljárásban kedd délelőtt már jóvá is hagyott az Országgyűlés.
Az E-Casino Szakmai Szövetség a köztársasági elnöknek írt levelében úgy véli, hogy egy tollvonással, lényegében egy nap alatt szüntette meg a parlament az 1991 óta liberalizált tevékenységként működő, pénznyerő automatát üzemben tartó játéktermek, elektronikus kaszinók jogszerű működtetési lehetőségét.
Kapcsolódó
A szövetség szerint a törvény módosítása, illetve annak módja több ponton alkotmányellenes.
Az alaptörvényre, valamint alkotmánybírósági döntésekre hivatkozva kifejtik többek között, hogy az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata szerint a jogállamiság elvének egyik eleme a jogbiztonság, amely feltételezi, hogy elegendő időt kell biztosítani a törvény végrehajtására való felkészülésre. Az azonnali hatályú jogelvonás szintén sérti a jogbiztonság elvét - tették hozzá. Az E-Casino szövetség szerint ezért a szerencsejáték-törvény keddi módosítása sérti a jogállamiság elvét.
Levelükben kifejtik, hogy az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van a tulajdonhoz, tulajdont kisajátítani pedig csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben, teljes, feltétlen és azonnali kártérítés mellett lehet. A szövetség úgy véli, hogy a korábban liberalizált tevékenység azonnali hatályú megszüntetése felveti a tulajdonvédelem szükségességét, ugyanis amikor az állam döntésének következtében egyes vállalkozók kiszorulnak korábbi tevékenységükből, akkor kártalanításra tarthatnának igényt azon vagyontárgyakért is, amelyek korábban szükséges beruházásnak minősültek, és amelyet a vállalkozó később hasznosítani vagy megfelelő áron értékesíteni nem tud.
Ilyen kártalanításra azonban a játéktermet üzemeltetők az elfogadott törvényjavaslat szerint nem tarthatnak igényt, így tulajdonuk korlátozása aránytalan módon történt - írta a szövetség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve