Az 1,5 milliárd forintból megvalósuló program egy európai összefogás része, amelyben a kontinens szinte összes országa részt vesz. A magyar csoportot a Szegedi Tudományegyetem vezeti, de a konzorciumban részt vesz az egyetem projektcége, a DEAK Zrt., a budapesti Műszaki Egyetem projektcége, a VIKING Zrt. és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem is - mondta el az MTI-nek Jelasity Márk, a projekt szakmai vezetője.
A szakember szerint a projektet az indokolja, hogy "jelenleg szinte mindenkinek egy elég erős számítógép van a zsebében okostelefon formájában". Ezt használják az emberek a különböző webes szolgáltatásokra. Ennek következtében rengeteg adat keletkezik, amelyek magánvállalatoknál csapódnak le, és a cégek ezt arra használják, hogy saját szolgáltatásaikat optimalizálják. Ezt a hatalmas mennyiségű adatot a közjó szolgálatára is lehetne fordítani, kutatásokra, tudományos kérdések megválaszolására, például a járványok terjedésének modellezésére, követésére, a pénzpiacok működésének megfigyelésére, társadalmi folyamatok, például a katasztrófákra adott válaszok kutatására.
Első körben olyan hasznos okostelefon-alkalmazásokat dolgoznak ki, amelyek által a felhasználók bekapcsolódhatnak a kutatásba. A kinyert adatokat aztán speciális algoritmusok elemzik majd, megőrizve a felhasználók névtelenségét - mondta Jelasity Márk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve