A kötvényprogram célja a vállalati forrásbevonás szerkezetének javításán és a kötvénypiac likviditásának bővítésén keresztül a monetáris politikai transzmisszió hatékonyságának növelése - mondta Matolcsy György, az MNB elnöke.
Az nkp keretében az MNB 2019. július 1-től 300 milliárd forintos keretösszeg erejéig a program feltételeinek megfelelő, hazai székhellyel rendelkező nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott jó minősítésű kötvényeket vásárol majd mind az elsődleges, mind a másodlagos piacon. A kötvényprogram a növekedési hitelprogram (nhp) fix konstrukciót kiegészítve segíti majd a vállalatok egészségesebb szerkezetű forrásbevonását.
A szemináriumon bemutatták a feltételeket, amelyeknek a kibocsátóknak, valamint a kibocsátani kívánt kötvényeknek meg kell felelniük. Az nkp-ban minden vállalat részt vehet, amely megfelel a terméktájékoztatóban foglalt feltételeknek. A programban való részvétel első és legfontosabb lépése, hogy a vállalatoknak regisztrálniuk kell az MNB honlapján elérhető regisztrációs felületen. A regisztráció után a következő lépés, hogy a vállalatoknak ki kell választaniuk egy befektetési szolgáltatót (bank, brókercég), aki végig vezeti őket a kötvénykibocsátás folyamatán - olvasható a közleményben.
Az MNB március 26-án jelentette be, hogy vállalati kötvényvásárlási programot indít. Ez elsősorban a közepes méretű és a nagyvállalatokat célozza - de nem lehet kizárni, hogy több kisebb cég is összefog - mondta akkor az MNB első embere. A cél változatlan: marad a laza monetáris politika, csak az eszközök változtak - foglalta össze fő üzenetét Matolcsy György.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve