Az UNCITRAL szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság augusztus 16-i döntésében kimondta, hogy nem rendeli el az INA-részvények eladásának korlátozását, ezért mind a Mol, mind a horvát kormány (és az INA valamennyi más tulajdonosa) az eljárás alatt is szabadon értékesítheti részvényeit - közölte a Mol kedden, cáfolva az előző nap a horvát és a nemzetközi sajtóban megjelent híreket.
Bár a 2014. augusztus 16-i döntés és annak részletei bizalmasak, a Mol a törvényi követelményeknek megfelelően ezt a korlátozott információt nyilvánosságra hozza annak érdekében, hogy helyreigazítsa a médiában megjelent téves állításokat - áll az olajtársaság közleményében.
A Mol és a horvát kormány között tavaly szeptember óta folynak egyeztetések az INA horvát olajipari vállalat jövőjéről, de emellett mindkét fél nemzetközi jogi fórumhoz is fordult a tulajdonosi viták rendezése érdekében.
A választottbírósági eljárást a horvát kormány indította a Mol ellen 2014. január 17-én, miután a Mol nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a washingtoni székhelyű Világbank Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) a horvát kormány ellen, 2013. november 16-án. Az ICSID eljárás továbbra is folyamatban van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve