A zágrábi tárca a választottbíróság augusztus 16-án meghozott döntését ismertetve kedden kiadott közleményében azt is tudatta, hogy a testület nem tiltotta meg a Mol magyar olajipari társaságnak INA-részvényeinek eladását, ám ideiglenes intézkedésként korlátozta e tulajdonosi jog gyakorlását, azaz a Mol csak bizonyos feltételek mellett értékesítheti részvényeit.
A minisztérium közleménye szerint a választottbíróság ugyanakkor nem hozott semmilyen intézkedést, amely bármely módon korlátozná a horvát kormányt a birtokában lévő INA-részvények feletti rendelkezésben, és semmilyen más intézkedést sem fogadott el Horvátország ellen.
A horvát gazdasági minisztérium azt követően adott ki közleményt, hogy a Mol előzőleg, a horvát és a nemzetközi sajtóban megjelent hírekre reagálva, ugyancsak közleményben bejelentette: az UNCITRAL szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság augusztus 16-i döntésében kimondta, hogy nem rendeli el az INA-részvények eladásának korlátozását, ezért mind a Mol, mind a horvát kormány az eljárás alatt is szabadon értékesítheti részvényeit.
A Mol azt is közölte: bár az augusztus 16-i döntés és annak részletei bizalmasak, a törvényi követelményeknek megfelelően ezt a korlátozott információt nyilvánosságra hozza annak érdekében, hogy helyreigazítsa a médiában megjelent téves állításokat.
A horvát gazdasági minisztérium viszontreagálásában azzal indokolta megszólalását, hogy "válaszolnia kellett egy sor hiányos és akár téves információra, amelyek a nyilvánosság elé kerültek" és a Mol közleményében szerepeltek.
A Mol és a horvát kormány között tavaly szeptember óta folynak egyeztetések az INA horvát olajipari vállalat jövőjéről, de emellett mindkét fél nemzetközi jogi fórumhoz is fordult a tulajdonosi viták rendezése érdekében.
A múlt hét végén a horvát sajtóban olyan értesülések jelentek meg, miszerint a nemzetközi választottbíróság hamarosan megtiltja a horvát kormánynak és a Mol magyar olajipari társaságnak, hogy eladják INA-részvényeiket a választottbírósági eljárás lezárásáig.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve