A MEÚSZ azzal kapcsolatban tudatta ezt, hogy a szocialista párt frakcióvezető-helyettese, Lukács Zoltán a héten értetlenségének adott hangot amiatt: a Népszavában megjelent a - megfogalmazása szerint - "Fidesz közeli Közgép" hirdetése. Lukács Zoltán közleményében azt írta: "A Népszava azon döntése, amely szerint a Közgéppel való bárminemű kapcsolat fenntartása egy baloldali szellemiségű sajtóorgánum számára ma Magyarországon megengedhető, felháborító és megmagyarázhatatlan. Egy magát szociáldemokratának valló lap semmiképp sem vállalhat közösséget fideszes oligarchák cégeivel".
A MEÚSZ kommünikéje szerint ahogy az MSZP "értetlenül" fogadta, hogy a "szociáldemokrata értékeket eddig következetesen közvetítő Népszava a Fidesz közeli Közgép hirdetésének adott teret", úgy a MEÚSZ felháborítónak tartja, hogy egy politikai párt, nevezetesen az MSZP befolyásolni akar egy sajtóorgánumot abban, milyen hirdetést jelentessen meg lapjában. "Ez a politikai nyomásgyakorlás nemcsak egy szerkesztőség életébe való durva beavatkozás, hanem a sajtószabadság példátlanul cinikus megsértése is."
A szervezet közölte azt is, hogy a magyarországi sajtószabadságért aggódók tájékoztatása érdekében tiltakozásukat elküldik mások mellett az Európai Unió illetékeseinek és az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve