Még soha annyi pénz nem maradt a magyarországi art mozik kasszájában, mint 2018 első negyedévében - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) statisztikai adataiból.
Összesen 466 millió forintot hagytak a pénztárakban a nézők, ebből 302 millió forintot a budapesti, 164 millió forintnak pedig a vidéki art moziknál. Egy évvel korábban még csak 427 millió forint gyűlt össze, igaz, akkor még csak átlagosan 1150 forintba került egy jegy, most pedig már 1200 forintba. Az NMHH 2013 óta vezeti a statisztikáit, az első adat szerint 867 forintért lehetett megnézni egy filmet.
Kapcsolódó
A nézőszám viszont nem döntött rekordot 2018 első negyedévében: 386 ezer jegyet adtak el, két évvel korábban viszont 395 ezret. A legsikeresebb film a Testről és lélekről, A legsötétebb óra és a Valami Amerika 3. része volt. Állami támogatás nélkül viszont így sem élnének meg az art mozik. Közel hetvenmillió forinttal támogatta pályázati úton a kormány az art mozik és art besorolású filmalkotások forgalmazását 2017-ben.
A kép forrása: Uránia Filmszínház
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve