A kereskedők nagyobb értékű, új műszaki és elektronikai készülékek vásárlásánál gyakran kínálnak a termék mellé (a kötelező szavatosság és jótállás körét és idejét kibővítő) úgynevezett kiterjesztett garanciabiztosítást vagy termékbiztosítást. Az MNB, közleményében arra figyelmeztet, hogy mindkét szolgáltatás mögött jellemzően egy speciális biztosítási konstrukció áll, melyet a kereskedő kizárólag a biztosító társaság - jegybanki nyilvántartásban szereplő - ügynökeként nyújthat a vásárlóknak.
Egyre jellemzőbb ugyanakkor az is, hogy az ilyen típusú biztosítást - csoportos biztosítási konstrukció keretében - maga a kereskedő köti meg a biztosítóval, és ehhez csatlakozik biztosítottként a terméket megvásárló fogyasztó. A biztosítási díjat ilyen esetben közvetlenül a kereskedő részére kell megfizetni.
Vannak kivételek
A kiterjesztett garanciabiztosításnál a biztosító (szerződéstől függően általában 1-4 évig) a gyári hibából eredő károkat téríti meg, míg a termékbiztosítás az előre nem látható külső fizikai események (például tűzeset, vihar) miatti meghibásodásra (például törés, sérülés) nyújt fedezetet.
A biztosítási szerződéseken (vagy a felek megegyezésén) alapuló "garancia", valamint a jogszabály által előírt kötelező jótállás és szavatosság feltételei akár jelentősen eltérhetnek egymástól. A biztosítási szerződések jellemzően tartalmaznak olyan eseteket (mentesülés, kizárt kockázat), amelyeknél a biztosító nem vállalja a szolgáltatás nyújtását, továbbá fedezeti limiteket és önrész vállalását is rögzíthetnek. A biztosítók emellett az ügyfelektől szigorú kárenyhítési és kármegelőzési kötelezettséget is elvárhatnak.
Figyelni kell a részletekre
A biztosítási szerződés megkötését megelőzően ragaszkodni kell ahhoz, hogy a biztosítással összefüggésben minden felmerülő kérdésre kimerítő választ kapjon a vásárló. Különösen arra, hogy mely eseményekre terjed ki, és melyekre nem terjed ki a biztosítás, illetve milyen szabályok vonatkoznak az önrészre. Fontos információ továbbá, hogy csoportos biztosításhoz való csatlakozással, vagy közvetlenül a biztosítóval történő szerződéskötéssel jön-e létre a biztosítási védelem. A szóbeli tájékoztatás mellett ragaszkodni kell írásos tájékoztató anyag átadásához is.
Az MNB a "Tudatos ünnepek" kommunikációs kampánnyal a fogyasztók felelős és körültekintő hitelfelvételét támogatja az év végén is. Ennek keretében a jegybank "Karácsonyi pénzügyeink" címmel önálló oldalt hozott létre fogyasztóvédelmi honlapján, továbbá Pénzügyi Navigátor Füzetet jelentetett meg a várható kiadások felelős megtervezéséről, és a fogyasztási hitelek kockázatairól.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve