Ennek az időszaknak a lejártáig az érvénytelen okmányokat nemcsak a hatóságoknak, hanem a biztosítóknak is el kell fogadniuk.
Frissítés: A cikk első verziójában 15 napos határidő szerepelt, a Magyar Közlöny 144. számában megjelent törvény szerint a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint a veszélyhelyzet megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányokhoz kötődő türelmi idő 180 napra módosul, kevés kivételtől eltekintve.
A tapasztalatok alapján nem egyértelmű, hogy várható-e fennakadás az autózáshoz szükséges iratok érvényesítésében. A halogatást a vírusfertőzés kockázata mostanra kevéssé indokolja, ugyanakkor egyre többen kerülnek szorult anyagi helyzetbe. Ennek következményeit már az autószerelők is érzékelik, megnőtt a már lefixált javításokat, vizsgákat lemondó kuncsaftok száma - írta a portál.
Kovács Kázmér, az Autóklub jogásza márciusban azt mondta, hogy komolyabb problémák esetén a kormány akár meg is hosszabbíthatja a türelmi időszakot. A kormányhivataloknak egyáltalán nem érdeke ugyanis, hogy az autósok tömegével kérjenek útvonalengedélyeket a lejárt műszakis gépjárművek szervizekbe való eljuttatásához. Hosszabbításnak azonban egyelőre nincs jele.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve