Átlépett a covid-19 járványon a Nitrogénművek Zrt. Sem a társaságra, sem a csoportra nem gyakorolt jelentős negatív hatást a járvány és annak hatásai, mindamellett, hogy természetesen megnövekedtek a védekezésre fordított kiadások.
A mezőgazdasági tevékenység továbbra is nagyon erős maradt a közép-európai régió egyik vezető nitrogén alapú műtrágya gyártójának és mezőgazdasági alapanyag forgalmazójának fő piacain, ezért a műtrágya iránti igény stabil maradt, sőt sok esetben még növekedett is.
Kapcsolódó
A terményárak 2020-ban emelkedő tendenciát mutattak, ami támogatta a gazdálkodók jövedelmezőségét, és erőteljesen növelte a műtrágyakeresletet. A termelési hatékonyságnak a beruházások okozta folyamatos javulása mellett az inputárak (földgáz, energia) 2020-as csökkenése hozzájárult a társaság, és így a csoport általános jövedelmezőségéhez.
A vállalat EBITDA mutatója 23,05 milliárd forintos szintet ért el, ami 31 százalékos növekedés az előző évhez képest - derül ki a társaság 2020-as konszolidált éves beszámolójából. A termelés 24,5 százalékkal növekedett 2019-hez képest és elérte az 1,23 millió tonnát. Az árbevétel 7,7 százalékkal, 94,7 milliárd forintra növekedett. Az adózott eredmény 3,59 milliárd forint lett, ez az érték 2019-ben 1,06 milliárd forint volt. Jelentős beruházásaikat követően az eladósodottsági mutató, rövid időn belül a tervezett szintre csökkent, 2,1x értéket elérve.
| Árbevétel (millió forint) | 94,765 |
| EBITDA (millió forint) | 23,051 |
| EBITDA margin (százalék) | 24,30 |
| Termelési tevékenység (ezer tonna) | 1,235.9 |
| Adózás előtti eredmény (millió forint) | 4,179 |
| Nettó adósság/EBITDA | 2,05 |
| forrás: Nitrogénművek Zrt. |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve