A kormány azzal indokolta a külföldi cégek kiszorítását az étkezési utalványok forgalmazásából, hogy az ebből befolyó profit ne ezek zsebét hizlalja, hanem a rászorulókhoz kerüljön. A Magyar Nemzet megpróbálta megtudni, hogy teljesült-e ez az ígéret? Évi 200 milliárd forintos bizniszről beszélünk.
A 2012-ben végrehajtott változtatás nyomán az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. kezébe került az utalványok terjesztése azzal a feladattal, hogy a bevételét tolja át a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak (MNÜA). Az utóbbi szegény gyerekek és családok üdültetésére fordíthatja a pénzét.
Egyik cég sem árulja el azonban, hogy mekkora összegeket mozgatott az elmúlt években. A tőlük függetlenül hozzáférhető adatokból kiderült, hogy 2013 és 2015 között évente 130-150 milliárd forintért adtak el utalványokat, amiből 10-11 milliárdos bevétel jöhetett össze. A tavaly a nyugdíjasoknak adott 10 ezer forintos karácsonyi ajándék is hizlalta a cég kasszáját, így 207 milliárdos üzlet és 15 milliárdos bevétel keletkezhetett.
Hiába jött össze azonban több mint 10 milliárd forint bevétel az utalványforgalmazó cégnél, az alapítvány az elmúlt évet leszámítva csak 2-3 milliárdot kapott. A hiányzó összeg évente 7-8 milliárd forint. A napilap hiába érdeklődött ennek a pénznek a sorsáról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve