Az Audi még tavaly jelentette be, hogy az első tömeggyártott elektromos autója egy SUV lesz, mely gyártása 2018-ban a Brüsszel melletti üzemben indul. Azonban a szakszervezetek komoly nyomást gyakoroltak az autógyártóra, hogy helyezze a gyártást Németországba - olvasható a portálon.
Úgy tűnik sikerrel jártak: a vállalat vezetője, Rupert Stadler az ingolstadti gyárban 7 ezer munkás előtt bejelentette: a jövőben a vállalat összes gyárában készülnek majd elektromos autók.
Kapcsolódó
A két németországi gyáron kívül (ahol egyébként 88 ezer munkás, azaz globálisan az alkalmazottak kétharmada dolgozik) az Audinak vannak összeszerelő üzemei Belgiumban, Magyarországon és Mexikóban is.
Peter Kössler, az Audi Hungária Zrt. igazgatóságának elnökeként jelentette be idén májusba, hogy megkezdődik az elektromotorok és az új járműmodell, a Q3-as egyes elemeinek gyártása Győrben. Ezzel a teljes hajtáslánc az Audi első akkumulátoros autóihoz Magyarországról kerül ki majd. Hubert Waltl, az Audi igazgatótanácsának tagja még korábban -tavaly novemberben arról beszélt, hogy akár elektromos autók gyártásához is adottak a feltételek a győri gyárkomplexumban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve