Alig két hónap van karácsonyig és a Mikulásgyárnak nincs ugyanis elég doboza, amibe csomagolhatnák az ajándékokat - idézi a portál a felhívását. A kezdeményezés tagjai most cégek segítségét kérik: küldjenek minél több dobozt nekik. Olyan vállalatok jelentkezését várják, amelyek sok ezer dobozt tudnak eljuttatni hozzájuk ingyen. Annak, aki segíteni akar, csak el kell hoznia ezeket a Hősök terére - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár szervezője.
A Mikulásgyár december 2-án nyit, idén az Őrangyalok Ligájával együttműködésben. A liga a Mikulásgyárral közösen azt tervezi, hogy ötszáz olyan gyereket visz el színházakba, kirándulni és egyéb programokra, akiknek nem sok részük lehet hasonló kikapcsolódásban. Ebben a programban a balatonfüredi Trüffel bár is részt vesz, ott alakítják ki ugyanis a Jótékonysági Sütigyárat. Az itt eladott édességek árából tűzifát vesznek, és üzemanyagot tankolnak abba az autóba, amely moziba, színházba viszi a szegénységben élő gyerekeket.
A Mikulásgyár Európa legnagyobb adománygyűjtő akciója. Évente több százezer családnak tudnak segíteni a karitatív akció keretén belül - mondta Zsolnai Endre.
(képünk illusztráció)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve