A jogszabályi tilalom ellenére egy gyógyszerész ajánlotta vény nélkül kapható, gyógyszerként nyilvántartott Flexagil krémjét televíziós reklámfilmjeiben 2015 márciusa és 2016 júliusa között.
Az ágazati szabályozás értelmében egyetlen gyógyszer reklámja sem tartalmazhat olyan utalást vagy kifejezést, amely tudósok, egészségügyi szakemberek vagy ismert személyiségek ajánlását tartalmazza.
A GVH álláspontja szerint a tilalom az egyes (az adott termékkategória fogyasztását növelő) bizalmi jegyek alkalmazását hivatott korlátozni a versenysemlegesség védelme érdekében. A fogyasztó ugyanis hajlamos előnyben részesíteni olyan termékeket, amelyeket szakember, azaz, az adott területen szaktudással, tapasztalattal rendelkező személy vagy egyébként is a fogyasztó bizalmát és figyelmét élvező személy népszerűsít.
A vizsgált reklámban egy patikai élethelyzet jelent meg, és a reklámfilm több eleme (gesztusok, narráció, képi megjelenítés, szelekciós folyamat) is azt üzente a fogyasztóknak, hogy a gyógyszerész ajánlja a Flexagil krémet.
A vizsgálat során a GVH a vállalkozás által becsatolt többféle kutatás eredményeit is értékelte, azonban lényeges, hogy a kutatási eredmények csupán segítik az értékelést: a vizsgált reklámok értékelését, értelmezését a GVH-nak kell elvégeznie. Az európai bírósági gyakorlatban is általános elvárás, hogy ne egy kutatás, hanem mindenekelőtt az eljáró hatóság ítélje meg a vizsgált tájékoztatás által hordozott tartalmat.
Az ügyben kiszabott bírság mértékét alapvetően a hosszú ideig futó reklámok jelentős költsége határozta meg, továbbá a GVH
- enyhítő körülményként értékelte, hogy a Merck később módosította kereskedelmi gyakorlatát, valamint a versenyfelügyeleti eljárás során elfogadta, hogy a reklámban szereplő patikus egészségügyi szakember ajánlásának is tekinthető,
- súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vizsgált kereskedelmi gyakorlat jelentős számú fogyasztót ért el, és az érintett termék bizalmi.
A fogyasztók többféle termékkategóriába tartozó, különböző minősítésű fogyasztási cikkekkel és szolgáltatásokkal találkozhatnak a különböző piacokon, amelyeken eltérő szabályok jelölik ki a reklámozási kereteket. Ha ugyanis a szabályozás és a jogalkalmazás nem állítana fel szigorú, minden vállalkozásra kiterjedő kereteket, akkor a termékeiket jogszerűen forgalmazó és reklámozó piaci szereplők jelentős piaci hátrányba kerülhetnének - olvasható a GVH közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve